Az idegeim pár éve kötél táncot jártak bennem, és már csak arra vártam, mikor zuhannak a mélybe, én pedig zuhanok velük.
Kiskoromban arra tanítottak, hogy a dolgok és az emberek változnak, de én mindig is úgy gondoltam, nem változunk addig, amíg mi azt nem akarjuk. Tévedtem.
Én nem akartam változni, és a dolgaim is teljesen rendben voltak, de hála egy tanáromnak, a barátaimnak, és néhány új embernek, fenekestül felfordult az egész életem.
Amíg eddig úgy hittem a világ szép, csodálatos, tele fantasztikus emberekkel, mára már csak azt érzem undorító az egész, az emberek pedig mocsok hazug "lények".
De nem magam miatt lettem ilyen, mások tettek ilyenné.
Sokszor átgondoltam, mit vesztettem el ez idő alatt, és mit kaptam.
Mit vesztettem el? A családomat. Mindenkit! Az életemet, a szabadságomat, az emberek bizalmát. A szerelmemet, és még a legjobb barátomat is.
Mindent amit csak szerettem, köddé lett és már nem tudok ellene tenni. Lehet nem is kell, ennek így kellett történnie. El kellene fogadnom, bele kellene törődnöm a sorsomba. De az ég szerelmére, nem tudok. Nem megy.
Kitartónak neveltek, de most már csak meghunyászkodom az emberek előtt és én lettem a lábtörlőjük. Gratulálok, Georgina ezt megcsináltad.
Na de nézzük, mit kaptam?
Egy férfit, akinek köszönhetem ezt az egészet. Hurrá, köszi szépen mégegyszer.
De kaptam egy tüneményt, aki ha nem lenne, nem is tudom mi lenne velem. Talán már itt sem lennék, nem élnék vagy teljesen elhanyagolva a híd alatt tengetném mindennapjaimat.
De itt vagyok, és itt is leszek. Erős maradok, és ki fogok állni magamért amíg csak élek. Miatta!
De hogy is történt, hogy így alakult az életem?
Elmesélem...
